Hunland Szív ALAPÍVTÁNY

„Szívből gondoskodunk”

Segítség a kicsiknek, hogy nagy dolgokra legyenek képesek

Küldetésünk

A Hunland Szív Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy segítse a nehezebb sorsú gyermekeket – a beteg, árva, hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő kicsiket és nagyokat. Hiszünk abban, hogy minden gyermek megérdemli a szeretetet, a törődést és a fejlődés lehetőségét, éppen ezért támogatásunkkal igyekszünk esélyt adni nekik és családjaiknak egy boldogabb és biztonságosabb jövőre.

Alapítványunk közhasznú minősítésű, így adód 1%-ának felajánlásával is támogathatod tevékenységeinket.

Szív-ügyeink

A Hunland Szív Alapítvány tevékenységeiben a legfontosabb, hogy szívvel-lélekkel dolgozunk a gyermekek és a közösségek segítésén. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy valódi változást érjünk el a rászorulók életében, erősítsük a közösségi összetartozást, és reményt adjunk azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

A Hunland cégcsoport alapítványa vagyunk

A Hunland Cégcsoport az élőállat kereskedelem globális piactere. Az állatokkal humánusan bánunk, fenntarthatóságra törekszünk minden tevékenységünkben. Emberi kapcsolatokat építünk, hiszünk egy szebb jövőben. Azonban a Hunland Cégcsoport tevékenységi körén belül nem tudunk mindenhol ott lenni, ahova szívünk és értékeink vinnének.

Ezért született meg a Hunland Szív Alapítvány, melyet a Hunland Cégcsoport azért hozott létre, hogy olyan ügyeket is tudjunk támogatni, ahol valóban szükség van ránk!

Segítséget és anyagi támogatást nyújtunk a szociálisan rászorulóknak

Célunk a társadalmi felelősségvállalás erősítése és a rászorulók támogatása.

Hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik támogatása

Külön figyelmet fordítunk a hátrányos helyzetű gyermekekre, akik számára orvosi ellátást, anyagi segítséget és adományokat biztosítunk, hogy könnyebbé tegyük mindennapjaikat, növeljük esélyüket egy szebb jövőre.

Szociálisan rászoruló gyermekek, családok és egyének segítése

Támogatjuk a gyermekeket, az időskorúakat, hajléktalanokat, valamint azokat, akik nehéz anyagi helyzetben élnek, hogy javíthassunk életkörülményeiken és elősegíthessük társadalmi felzárkózásukat.

Közösséget építünk és társadalmi célú eseményeket szervezünk, támogatunk

Célunk a közösségek megerősítése és a társadalmi kapcsolatok építése.

Szemétszedési akciók

Közösen cselekszünk, hogy környezetünket tisztábbá tegyük.

Adománygyűjtések

Tartós élelmiszereket, ruhákat és más alapvető eszközöket juttatunk el a rászorulóknak.

Céges és közösségi rendezvények

A Hunland Cégcsoport munkavállalóinak és családtagjaiknak családi napokat, egészségnapokat és közösségi eseményeket szervezünk.

Támogatjuk a sportot és egészséget

Hisszük, hogy az egészséges életmód és a mozgás kulcsfontosságú a boldog élethez.

Sportesemények szervezése és támogatása

Anyagi támogatást nyújtunk sporttevékenységekhez, és ösztönözzük a sportos életmódot különböző rendezvényekkel.

Egészségmegőrző programok

Egészséghét, szűrővizsgálatok és egyéb egészségmegőrzéssel kapcsolatos események biztosítása gyermekek, közösségek és munkavállalóink számára.

Támogatás betegségek esetén

Anyagi segítségnyújtás a rászorulóknak, munkatársainknak és családtagjaiknak gyógyászati kezelések és rehabilitáció kapcsán.

Hisszük, hogy a tudás-megosztás az egyik legjobb befektetés.

Célunk a közösségek megerősítése és a társadalmi kapcsolatok építése.

Telephely-látogatások

Fiatalok számára betekintést nyújtunk a Hunland Cégcsoport tevékenységeibe, ezzel segítve őket tanulmányaik során.

Így tudsz te is támogatónk lenni

A Hunland Szív Alapítvány nemcsak programokat kínál, hanem valódi változásokat hoz a gyerekek és közösségeink életébe. Szívből gondoskodunk mindazokról, akik ránk számítanak.

Ajánld fel
adód 1%-át

Név: Hunland Szív Alapítvány
Adószám: 19314291-2-13

Felajánlhatod a Hunland Szív Alapítványnak Adód 1%-át, melyet a Személyi Jövedelemadó Bevalláskor (minden évben május 20. körül) tudsz megadni. Így tudsz hozzájárulni, hogy ez az összeg biztosan jó helyre megy, társadalmi felelősséget vállalsz a jó ügyekért!

Támogasd cégként alapítványunkat

Kérjük mindenképpen vedd fel velünk a kapcsolatot az [email protected] e-mail címen.

Cégként kisebb vagy nagyobb összeggel tudod támogatni tevékenységünket, mely komoly támogatás alapítványunknak. A támogatás összege csökkenti a cég adóalapját, társasági adó csökkentő tétel.

Átutalás formájában tudod a támogatást nekünk elküldeni. A támogatásról igazolást állítunk ki, melyben szerepel az adományban részesülő és az adományozó (adózó) megnevezése, székhelye, adószáma, az adomány összege vagy értéke, az adományozás időpontja, a támogatott cél.

Lépj velünk kapcsolatba

Segítségre van szükséged? Megvalósítanál egy programot?

Akár neked, akár ismerősödnek, közösségednek vagy egy konkrét program megvalósításával kapcsolatban van szükséged segítségre, ne habozz és írj Alapítványunknak!